HírekHungartrólTagságBeszámolókDíjszabásPályazatokÖsztöndíjSajtószoba
 
   
Elérhetőségeink Társszervezetek/Linkek Oldaltérkép
 
BESZÁMOLÓK
2004. 2003. 2002.


Beszámoló a HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Egyesület
2005. évi tevékenységéről


A HUNGART Egyesület az 1999. évi LXXXVI. törvény a szerzői jogról 93. §. (2) bek. f) pontjában előírt kötelezettség alapján, ezúton kívánja teljesíteni éves beszámolási kötelezettségét az általa végzett közös jogkezelési tevékenység tekintetében.


1
. Általános értékelés

A HUNGART 2006. évben is növelte a közös jogkezelésből származó bevételeit, míg 2005. évben 218,3 millió forint, 2006. évben 307,5 millió forint volt a teljes bevétel.

A saját beszedési tevékenységünk eredményei is nőttek - látszólag kivételt képez ez alól a követői jogdíj, amelynél ugyan közel 4 millió forint a csökkenés, valójában a műkereskedők adatszolgáltatásai szerint ez a típusú jogdíjbevétel is nőtt, csak késedelmesen történtek meg a befizetések. A kiterjesztett közös jogkezelés keretében folytatott másod-felhasználási engedélyezési tevékenységünk egyre népszerűbb a felhasználók körében, százalékosan ez a típusú bevétel növekedett leginkább. Az Artisjus és a Reprográfiai Szövetség ez évben is sikeres beszedési tevékenysége révén a felosztható bevétel ezen forrásokból is tovább növekedett.

A HUNGART a szerzői jogi törvény 100.§-a rendelkezései szerint beszedett követői járulékot, valamint az üres képhordozói díjak, a kábel-TV jogdíjak és a reprográfiai jogdíjak egy részét pályázati úton osztja fel - művészeti és szociális célokat szolgálandó -, a képző-, ipar- és fotóművészeti terület non profit szervezetei, alkotóművészeti rendezvényei és alkotói támogatására.

A felosztható százalékot és a felosztás módját a Felosztási Szabályzat és annak mellékletei tartalmazzák, melyet a HUNGART küldöttgyűlése 2006. májusában - csak a kezelési költség Áfá-jának tekintetében - módosított. A módosított Szabályzatot jelen beszámolónkhoz csatoljuk.

A HUNGART által alapított ösztöndíj rendszer (amely évi 8 meghirdetett ösztöndíj, egy évre szóló, fejenként 1,4 millió forint) továbbra is a legnépszerűbb ösztöndíj a vizuális művészetek területén, melyet nyilvános pályázat útján lehet elnyerni.

A 2005. év pályázat felosztását, ösztöndíjasaink névsorát mellékeljük.


2. A követői jogdíjak és járulékok kérdése

A mellékelt közlemény tartalmazza a beszedett díjak alakulását, illetőleg felosztásuk részletezését.

A magyar szerzői jogi törvényben 1979. óta létező rendelkezéseket az Európai Unió által elfogadott, 2001/84/EC Irányelv a közösségi tagállamokra nézve kötelezően szabályozta.

Az Irányelv magyarországi jogharmonizációja 2005. évben történt meg (2006. január 1-én lépett hatályba), s ez az érintett alkotóművészek szempontjából sajátos helyzetet teremtett, mivel a korábban hatályos szabályaink az Irányelvben rögzített jogvédelmi minimumnál többet, a szerzők és jogosultak számára kedvezőbb helyzetet jelentett. Végül a számunkra legizgalmasabb kérdés, az un. "küszöb" - az a nettó műtárgy érték, amely alatt nem kell követői jogdíjat fizetni - elfogadható összegben került megállapításra: 5.000.-Ft alatt nincs jogdíjfizetési kötelezettség.

A felső un. degresszív kulcsok sajnos a ma élő alkotókat ritkán érintik, ugyanis a kb. nettó 13 millió forint eladási árú műtárgy e körben ritkán fordul elő, legfeljebb a jogutódok számára jelenthet egy-egy alkalommal bevétel csökkenést e törvénymódosítás.

A műkereskedők a törvénymódosítás során a védettségi idő lejárta után előírt un. 5%-os járulékot próbálták intenzíven támadni, holott ezen jogintézményt az irányelv nem érinti (lévén nem jogdíj), de végül a jogalkotó e rendelkezéshez érdemben nem nyúlt hozzá. A kortárs alkotóművészeti társadalom részére e forrás nagyon sokat segít az állami mecenatúra pótlásában, így továbbélése feltétlenül szükséges volt.

A módosított törvényhely gyakorlati következményeiről természetesen még nem tudunk beszámolni, ez a 2006. évi beszámolónk tárgya lesz.


3. A reprodukálási jogok köre

E területen a HUNGART azon dolgozott, hogy minél közismertebb legyen a tevékenysége, hiszen ez a jogszerű felhasználásra, jogkövető magatartásra törekvő felhasználók és az alkotóművészek részére egyaránt fontos terület. 2005. évben e jogdíj típus beszedési eredményei emelkedést is mutattak. Összegében még mindig nem túl magas, de tendenciájában bizakodásra adnak okot a számok.

A Minisztérium által jóváhagyott 2006. évi díjszabásunk a 2005. évihez képest nem sokat változott, a díjakat általánosságban nem emeltük, remélve, hogy ez is segíti a másodfelhasználások HUNGART-on keresztül történő, minél nagyobb számú jogosítását. A módosítások inkább pontosítások voltak, a gyakorlatban jelentkező problémákat igyekeztünk a Díjszabásban megoldani.


4. Az új médiumokkal kapcsolatos felhasználások

A 2001. évben első ízben bevezetett, ún. on-line felhasználások díjszabását igyekeztünk tovább egyszerűsíteni, de egyúttal árnyaltabbá is tenni, a jogosítást könnyíteni, de ezen a területen még mindig van tennivaló, különös tekintettel a nagyszámú jogosulatlan felhasználásra. Továbbra is igyekszünk a tapasztalatok alapján egy jól működő és széleskörűen elfogadható gyakorlatot kialakítani, ide értve az ellenőrzés kiterjesztését is.


5. Reprográfiai jogok kezelése

A Magyar Reprográfiai Szövetség továbbra is sikeresen végzi munkáját, bár a szerzői jogi törvény 21.§ (4) bekezdésének 2005. május 10-én hatályba léptetett módosítása a bevételek csökkenését fogja okozni. A jogdíjak felosztása részben saját adatbázisunk alapján történik, részben a Magyarországon megjelent, illusztrált könyvek adatai alapján.


6. A sugárzási jogok köre, együttműködés a televíziós szervezetekkel

A televíziók adatszolgáltatása (melyhez a HUNGART maga is anyagi kötelezettségvállalással járul hozzá), valamint a díjfizetési készség továbbra is hagy kívánnivalót maga után, így e területen további tárgyalásokra van szükség.

A szolgáltatott adatok és a ténylegesen befolyt jogdíjak alapján történik a beszedett üres-kazetta és kábel-TV jogdíjak felosztása is, így ezen adatszolgáltatásokra igen nagy szükségünk van a pontos munkavégzéshez.


7. Külföldi társszervezetekkel és nemzetközi szervezetekkel együttműködés

2005. évben tárgyalásokat folytattunk, majd 2006. májusában kölcsönös képviseleti szerződést írtunk alá a szlovák közös jogkezelő szervezettel, a LITA-val.

Képviselőink 2005-ben részt vettek Madridban a Koalíció a Kulturális Sokszínűségért nemzetközi szervezet ülésén, valamint az EVA (European Visual Artists) júniusi és decemberi munkaértekezletein Brüsszelben.


8. Tisztújítás

A HUNGART Alapszabály értelmében lejárt az Elnökség és a Felügyelő Bizottság tagjainak mandátuma, így a 2006. májusi küldöttgyűlésen választásokra került sor.

Az Elnökség tagjainak létszáma az Alapszabály szerint 12 főre csökkent, az új összetétel:

- Sárkány Győző képzőművész, elnök
- Simonffy Márta iparművész, alelnök
- Chochol Károly fotóművész, alelnök
- Aknay János képzőművész
- Benes József képzőművész
- Márkus Péter képzőművész
- Rényi Krisztina képzőművész
- Borza Teréz iparművész
- Miticzky Gábor iparművész
- Sára Ernő iparművész
- Markovics Ferenc fotóművész
- Módos Gábor fotóművész

A Felügyelő Bizottság:

- Dréher János képzőművész, elnök
- Kokas László iparművész
- Szabóky Zsolt fotóművész



Budapest, 2006. május 31.


1) SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ 2005  
A HUNGART VMKJT Egyesület (közhasznú) eredménykimutatásának részletezése
   
A) ÖSSZES KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE
307.686 eFt

     1) Közhasznú célra, működésre kapott támogatás

0 eFt

          a) Alapítótól

-

          b) Központi költségvetéstől

-

          c) Helyi önkormányzattól

-

          d) Egyéb, ebből 1% :

-

     2) Pályázati úton működésre elnyert támogatás

0 eFt

     3) Közhasznú tevékenységből származó bevétel

307.479 eFt

     4) Tagdíjból származó bevétel

0 eFt

     5) Egyéb bevétel

207 eFt
 
B) VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE
 
C) ÖSSZES BEVÉTEL
307.686 eFt
 
D) KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI
227.687 eFt

     1) Anyagjellegű ráfordítások

31.289 eFt

     2) Személyi jellegű ráfordítások

138.105 eFt

     3) Értékcsökkenési leírás

831 eFt

     4) Egyéb ráfordítások

57.414 eFt

     5) Pénzügyi műveletek ráfordításai

48 eFt

     6) Rendkívüli ráfordítások

0 eFt
 
E) VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI
-
 
F) ÖSSZES RÁFORDÍTÁS
227.687 eFt
 
G) ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY
0 eFt
 
H) ADÓFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG
-
 
I) TÁRGYÉVI VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY
-
 
J) TÁRGY ÉVI KÖZHASZNÚ EREDMÉNY
79.999 eFt
 
 
Tájékoztató adatok:
 
A) SZEMÉLYI JELLEGŰ RÁRORDÍTÁSOK
138.105 eFt
     1) Bérköltség
10.886 eFt
          ebből megbízási díj
611 eFt
          tiszteletdíjak
4.316 eFt
     2) Személyi jellegű egyéb kifizetések
111.612 eFt
     3) Bérjárulékok
15.607 eFt
 
B) A SZERVEZET ÁLTAL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK
45.980 eFt
     ebből tovább utalt illetve átadott támogatás (korm. rend 16§ (5))
0 eFt
 
2) KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS 2005
 
Az Egyesület a korábbi évekhez hasonlóan 2005. évben sem központi, sem pedig önkormányzati költségvetési forrásból nem igényelt és nem kapott támogatást működési tevékenységéhez.
   
   
3) A VAGYON FELHASZNÁLÁSA 2005  
   
FORRÁSOK (passzívák)  
   
D) SAJÁT TŐKE
470.935 eFt
     I. Induló tőke/jegyzett tőke
0 eFt
     II. Tőkeváltozás
390.936 eFt
     III. Tárgyévi eredmény
79.999 eFt
 
E) CÉLTARTALÉK
-
 
F) KÖTELEZETTSÉGEK
10.866 eFt
     I. Hosszú lejáratú kötelezettség
-
     II. Rövid lejáratú kötelezettség
10.866 eFt
 
G) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁS
83.682 eFt
 
FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN
565.483 eFt
 
 
Kötelezettségek részletezése:
 
Rövid lejáratú kötelezettség
10.866 eFt
          Szállítói tartozás (CISAC, Ügyvédi, Szakértői, közműdíj, Futár)
2.322 eFt
          ÁFA
6.485 eFt
          SZJA kötelezettség
1.202 eFt
          Társadalombiztosítási kötelezettség
482 eFt
          Magánnyugdíj tagdíj
69 eFt
          Egészségügyi hozzájárulás (EHO)
269 eFt
          Munkaadói, munkavállalói
37 eFt
   
   
A közhasznú beszámoló és mérleg adatait február 28-i záró nappal mutatjuk be, miután ezzel az időponttal és határnappal nagyfokú bizonyossággal valamennyi tárgyévet érintő bevételt és ráfordí-tást el lehetett számolni, hogy a HUNGART Egyesület egyszerűsített éves beszámolója megfeleljen a megbízható valós összkép követelményének.
   
Passzív időbeli elhatárolás a tárgyévet terhelő fotó és videó költség (214 eFt), és járulékai (72 eFt), a december havi közmű és telefon költség (70 eFt), magyar szervezetek jogdíja (793 eFt) és a SUISA szervezeti tagdíja (403 eFt), valamint a 2005. évi könyvvizsgálói díj (200 eFt).
A 2006. év elején befolyt, illetve adathiány miatt várakozó előző időszaki jogdíjak (74.550 eFt) és az ehhez kapcsolódó, valamint az év elején számfejtett és kifizetett jogdíjak fizetendő EHO össze-gét (7.380 eFt) is tárgyidőszaki költségként mutatjuk ki.
   
A HUNGART év végi nettó tárgyi eszköz állománya (számítógépek, berendezési tárgyak, irodai gépek) 346 eFt, a számítógépeken használt szoftverek nettó értéke 2.221 eFt volt.
Továbbfejlesztették az Egyesület honlapját (480 eFt), a reprográfiai jogdíjak felosztásához új szám-fejtő program készült (510 eFt) és az év közepétől új számlázó programot (150 eFt) is használnak.
A galériák áfa és jogdíj tartozása, valamint az Artisjus által továbbított 2005. I. félévi üres kazetta és kábel Tv jogdíj 34.601 eFt-ot, a peres ügyek bírósági letétje 353 eFt-ot. tett ki
Az ideiglenesen szabad pénzeszközök kincstárjegybe fektetett állománya 450 millió Ft volt, mely-nek 2006. március havi lejáratkori értéke 454.510 eFt. Az értékpapír kezelési számla januárban ren-dezett negatív egyenlege 6 eFt volt.
A pénzeszközök (Budapest Bank, házi pénztár) év végi záró értéke 43.021 eFt volt.
Az aktív időbeli elhatárolások összegéből 9 eFt a 2006. évre jutó biztosítási díj, illetve 6 eFt a kö-vetkező évre jutó domainnév díj .
A bevételi elhatárolásból 511 eFt a diszkont kincstárjegy állomány jóváírt időarányos kamata. 29.153 eFt volt a 2006. február végéig az előző év IV. negyedévre megfizetett, kiszámlázott 5 % jogdíjak, bel- és külföldi jogosítási díjak, valamint a TV jogdíjak összege. 4.279 eFt-ot számoltunk el az év elején számfejtett jogdíjak után felszámított kezelési költség bevételeként.
A nagyobb galériák fizetési fegyelme az előző évhez képest romlott. A negyedéveket követően rendszeresen figyelmeztetést kellett küldeni az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése, illetve a fizetendő 5 % jogdíj átutalása érdekében. Az év végén öt nagy galéria 17.976 eFt összegű jogdíjat nem fizetett meg határidőre és a mérlegzárást követően is csak részben teljesítette kötelezettségét.
   
   
4) CÉL SZERINTI JUTTATÁSOK 2005

A HUNGART VMKJT Egyesülete az előző évekhez hasonlóan 8 fő részére alkotói támogatást ha-gyott jóvá (negyedévente 300, illetve 350 eFt összegben), az összes kifizetés 10 millió Ft-ot tett ki.

A különböző művészeti szervezetek nyertes pályázataira összesen 45.980 eFt-ot folyósítottak. A 82 pályázat támogatási összege 100 és 2.500 eFt között mozgott.

Az Egyesület 1 millió tőkével részesedik a 2000. évben alakult Reprográfiai Társaságban, mely szervezettől 62.589 eF bevételt realizált a tárgyévben.
A 2005. év utáni reprográfiai díj összegéről március végén értesítették Egyesületünket, ennek vár-ható összege 42.008 eFt lesz.

   
   
5) A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK JUTTATÁSAI

Az elmúlt évben a HUNGART vezető tisztségviselői közül elnök, elnökhelyettesek és a felügyelő bizottság vezetőjének - elnökség által jóváhagyott - tiszteletdíjára 4.316 eFt-ot fordítottak.. Az Egyesület elnökségének tagjai az egész év során benyújtott pályázatok elbírálása kapcsán végzett munkájukért szakértői díjban részesültek összesen 2.130 eFt összegben. Az éves közgyűlések részt-vevői közül 2 fő 20 eFt költségtérítést kapott. A kifizetések járulék terhe 1.445 eFt volt.


Budapest, 2006. április 22.





Beszámoló a HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Egyesület
2004. évi tevékenységéről


A HUNGART Egyesület az 1999. évi LXXXVI. törvény a szerzői jogról 93. §. (2) bek. f) pontjában előírt kötelezettség alapján, ezúton kívánja teljesíteni éves beszámolási kötelezettségét az általa végzett közös jogkezelési tevékenység tekintetében.


1
. Általános értékelés

A HUNGART 2005. évben is összességében növelte bevételeit. 2003. évben 205 millió forint, míg 2004. évben 215,3 millió forint volt a teljes bevétel. A saját beszedési tevékenységünk egyes eredményei ugyan csökkentek (mint ezt egyes jogdíjcsoportoknál várható is volt), de az Artisjus és a Reprográfiai Szövetség sikeres beszedési tevékenysége révén így is növekedett a felosztható bevétel.

A jogdíjfelosztás gyorsításán, az ügyintézés menetének egyszerűbbé tételén mind a felhasználók, mind a jogosultak érdekében folyamatosan dolgoztunk, így a növekvő adatmennyiség és felosztható összegek emelkedése okán is további szoftvereket dolgoztattunk ki és vezettünk be.

A HUNGART a szerzői jogi törvény 100.§-a rendelkezései szerint beszedett un. 5%-os járulékot, valamint az üres képhordozói díjak, a kábel-TV jogdíjak és a reprográfiai jogdíjak egy részét pályázati úton osztja fel - művészeti és szociális célokat szolgálandó -, a képző-, ipar- és fotóművészeti terület non profit szervezetei, alkotóművészeti rendezvényei és alkotói támogatására.

A felosztható százalékot és a felosztás módját a Felosztási Szabályzat és annak mellékletei tartalmazzák, melyet a HUNGART küldöttgyűlése 2005. május végén módosított. A módosított Szabályzatot jelen beszámolónkhoz is csatoljuk, de dr.Horváth Zoltán úr részére az Államtitkári Hivatalba már korábban eljuttattuk.

A HUNGART által alapított ösztöndíj rendszer (amely évi 8 meghirdetett ösztöndíj, egy évre szóló, most felemelve 1,4 millió forintra) továbbra is a legnépszerűbb ösztöndíj a vizuális művészetek területén, melyet nyilvános pályázat útján lehet elnyerni.

A 2004. év pályázat felosztását, ösztöndíjasaink névsorát mellékeljük.


2. Az ún. "5%-os" követői jogdíjak és járulékok kérdése

A mellékelt közlemény tartalmazza a beszedett díjak alakulását, illetőleg felosztásuk részletezését.

A magyar szerzői jogi törvényben 1979. óta létező rendelkezéseket, melyeket a jelenleg hatályos törvényünk is megerősített, a fizetésre kötelezett műkereskedők elég nehézkesen teljesítik. 2002-2003. folyamán azonban sikerült a legnagyobb aukciós házakkal peren kívüli egyességre jutnunk, s így az elmaradt befizetéseket teljesítették, ennek köszönhetően növekedhetett a 2001. évi 68,8 millió forintról 102,2 millió forintra, majd 2003-ban 100,4 millió forintra a bevételünk e forrásból.

Ez azonban egyúttal azt is jelentette, hogy 2004. évben 95 millióra csökkent a követői jogdíjból és járulékból származó bevételünk. 

Az Európai Unió által elfogadott, 2001/84/EC Irányelv a közösségi tagállamokra nézve is kötelezően szabályozza ezen követői díj alkalmazását. Az Irányelv jogharmonizációja jelenleg van folyamatban, s ez az érintett alkotóművészek szempontjából sajátos helyzetet teremt, mivel a jelenlegi hatályos szabályaink az Irányelvben rögzített jogvédelmi minimumnál többet, a szerzők és jogosultak számára kedvezőbb helyzetet jelentenek.

Az Igazságügyi Minisztérium által a HUNGART-hoz eljuttatott, a törvény 70. és 100. §-ainak módosított tervezetében a legnagyobb problémát a 300 eurós "küszöb" jelentette, mert a magyar kortárs piac árai ezt nem viselik el, hiszen a nettó 72.000.-Ft-os műtárgy ár sajnos a kortárs átlag, így nagyon sok művész elesne ettől a jogdíj bevételtől. Ezen véleményünknek hangot is adtunk, s bízunk benne, hogy a "küszöb"-öt a törvény sokkal alacsonyabb összegben fogja megállapítani.

A műkereskedők a védettségi idő lejárta után előírt un. 5%-os járulékot próbálják intenzíven támadni, holott ezen jogintézményt az irányelv nem érinti (lévén nem jogdíj), így az IM tervezet sem nyúlt érdemben hozzá. A kortárs alkotóművészeti társadalom részére e forrás nagyon sokat segít az állami mecenatúra pótlásában, így továbbélése feltétlenül szükséges.


3. A reprodukálási jogok köre

E terület kapcsán a HUNGART azon dolgozni, hogy minél közismertebb legyen e tevékenysége, hiszen ez a jogszerű felhasználásra, jogkövető magatartásra törekvő felhasználók és az alkotóművészek részére egyaránt fontos terület. 2004. évben a tankönyvkiadók körében végeztünk "felvilágosító" munkát, hiszen a Szerzői Jogi Szakértő Testület egy vonatkozó szakvéleménye egyértelművé tette, hogy nincs szabad felhasználás a tankönyvekben sem.

A Minisztérium által jóváhagyott 2005. évi díjszabásunk a 2004. évihez képest nem sokat változott, a díjakat az inflációnál alacsonyabb százalékban emeltük, remélve, hogy ez is segíti a másodfelhasználások HUNGART-on keresztül történő, minél nagyobb számú jogosítását.


4. Az új médiumokkal kapcsolatos felhasználások

A 2001. évben első ízben bevezetett, ún. on-line felhasználások díjszabását igyekeztünk tovább egyszerűsíteni, de egyúttal árnyaltabbá is tenni, a jogosítást könnyíteni, de ezen a területen még mindig kísérleti szakaszban vagyunk. Továbbra is igyekszünk a tapasztalatok alapján egy jól működő és széleskörűen elfogadható gyakorlatot kialakítani.


5. Reprográfiai jogok kezelése

A Magyar Reprográfiai Szövetség továbbra is sikeresen végzi munkáját, s jelentős bevételeket sikerült elérniük. Most ugyan nagyban zavaró a szerzői jogi törvény 21.§ (4) bekezdésének váratlan és előkészítetlen módosítása, így nem tudjuk lemérni ez milyen hatással lesz a jogdíjbevételre. Bízunk benne, hogy mielőbb kikerül a végrehajthatatlan és a kollektív jogkezelés egésze szempontjából káros rendelkezés a törvényből. A jogdíjak felosztása részben saját adatbázisunk alapján történik, részben a Magyarországon megjelent, illusztrált könyvek adatai alapján.


6. A sugárzási jogok köre, együttműködés a televíziós szervezetekkel

A televíziók adatszolgáltatása (melyhez a HUNGART maga is jelentős anyagi kötelezettségvállalással járul hozzá), valamint a díjfizetési készség továbbra is hagy kívánnivalót maga után, így e területen további tárgyalásokra van szükség.

A szolgáltatott adatok és a ténylegesen befolyt jogdíjak alapján történik a beszedett üres-kazetta és kábel-TV jogdíjak felosztása is, így ezen adatszolgáltatásokra igen nagy szükségünk van a pontos munkavégzéshez.


7. Nemzetközi szervezetekkel együttműködés

A 2004. októberében részt vettünk a CISAC - a szerzői jogvédelem, a kollektív jogkezelés területén legfontosabb nemzetközi szervezet - Szöulban tartott 44. világkonferenciáján.

Képviselőnk ott volt Dublinban 2004. júniusában azon a két napos nemzetközi konferencián, amelyet Írország uniós elnöksége alatt szerveztek, az Unió és a GESAC (az Európai Szerzők szervezete) támogatásával.

Budapest, 2005. május 31.


1) SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ 2004
A HUNGART VMKJT Egyesület (közhasznú) eredménykimutatásának részletezése
 
A) ÖSSZES KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE
218.263 eFt

     1) Közhasznú célra, működésre kapott támogatás

0 eFt

          a) Alapítótól

-

          b) Központi költségvetéstől

-

          c) Helyi önkormányzattól

-

          d) Egyéb, ebből 1% :

-

     2) Pályázati úton működésre elnyert támogatás

0 eFt

     3) Közhasznú tevékenységből származó bevétel

214.338 eFt

     4) Tagdíjból származó bevétel

0 eFt

     5) Egyéb bevétel

3.925 eFt
 
B) VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE
 
C) ÖSSZES BEVÉTEL
218.263 eFt
 
D) KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI
140.815 eFt

     1) Anyagjellegű ráfordítások

26.333 eFt

     2) Személyi jellegű ráfordítások

71.519 eFt

     3) Értékcsökkenési leírás

690 eFt

     4) Egyéb ráfordítások

42.255 eFt

     5) Pénzügyi műveletek ráfordításai

18 eFt

     6) Rendkívüli ráfordítások

0 eFt
 
E) VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI
-
 
F) ÖSSZES RÁFORDÍTÁS
140.815 eFt
 
G) ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY
0 eFt
 
H) ADÓFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG
-
 
I) TÁRGYÉVI VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY
-
 
J) TÁRGY ÉVI KÖZHASZNÚ EREDMÉNY
77.449 eFt
 
 
Tájékoztató adatok:
 
A) SZEMÉLYI JELLEGŰ RÁRORDÍTÁSOK
71.519 eFt
     1) Bérköltség
9.273 eFt
          ebből megbízási díj
542 eFt
          tiszteletdíjak
3.546 eFt
     2) Személyi jellegű egyéb kifizetések
54.635 eFt
     3) Bérjárulékok
7.611 eFt
 
B) A SZERVEZET ÁLTAL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK
42.245 eFt
     ebből tovább utalt illetve átadott támogatás (korm. rend 16§ (5))
0 eFt
 
2) KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS 2004
 
Az Egyesület a korábbi évekhez hasonlóan 2004. évben sem központi, sem pedig önkormányzati költségvetési forrásból nem igényelt és nem kapott támogatást működési tevékenységéhez. Az E-Goup konzorciumi szerződése alapján - alkotások digitális internetes megjelenítésére - 3.000 eFt bevételt lehetett elszámolni.
   
   
3) A VAGYON FELHASZNÁLÁSA 2004  
   
FORRÁSOK (passzívák)  
   
D) SAJÁT TŐKE
390.936 eFt
     I. Induló tőke/jegyzett tőke
0 eFt
     II. Tőkeváltozás
313.487 eFt
     III. Tárgyévi eredmény
77.449 eFt
 
E) CÉLTARTALÉK
-
 
F) KÖTELEZETTSÉGEK
4.836 eFt
     I. Hosszú lejáratú kötelezettség
-
     II. Rövid lejáratú kötelezettség
4.836 eFt
 
G) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁS
58.089 eFt
 
FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN
453.861 eFt
 
 
Kötelezettségek részletezése:
 
Rövid lejáratú kötelezettség
4.836 eFt
          Szállítói tartozás (CISAC, Ügyvédi, Szakértői díj, Futár)
2.276 eFt
          ÁFA
483 eFt
          SZJA kötelezettség
862 eFt
          Társadalombiztosítási kötelezettség
312 eFt
          Magánnyugdíj tagdíj
29 eFt
          Egészségügyi hozzájárulás (EHO)
296 eFt
          Munkaadói, munkavállalói
20 eFt
          Számfejtett munkabér
91 eFt
          Számfejtett, át nem vett visszajött jogdíjak
467 eFt
   
   
A közhasznú beszámoló és mérleg adatait február 28-i záró nappal mutatjuk be, miután ezzel az időponttal és határnappal nagyfokú bizonyossággal valamennyi tárgyévet érintő bevételt és ráfordítást el lehetett számolni, hogy a HUNGART Egyesület egyszerűsített éves beszámolója megfeleljen a megbízható valós összkép követelményének.
   
Passzív időbeli elhatárolás a tárgyévre jutó videó költség (119 eFt), szakértői díj (840 eFt), ezek járulékai (147 eFt), a december havi közmű és telefon költség (88 eFt), szoftverfelügyelet (20 eFt) és számviteli szolgáltatás díja (136 eFt), valamint a 2004. évi könyvvizsgálói díj (180 eFt).
A 2005. év elején befolyt, illetve adathiány miatt várakozó előző időszaki jogdíjak (54.844 eFt) és az év elején számfejtett és kifizetett jogdíjak IV. negyedévi fizetendő EHO összegét (1.715 eFt) is tárgyidőszaki költségként mutatjuk ki.
   
A HUNGART év végi nettó tárgyi eszköz állománya (számítógépek, berendezési tárgyak, irodai gépek) 546 eFt, a számítógépen használt szoftverek nettó értéke 1.608 eFt volt.
Megújult az Egyesület WEB oldala (504 eFt) és új jogdíj számfejtő program is készült (600 eFt).
A galériák áfa és jogdíj tartozása 181 eFt-ot, a peres ügyek bírósági letétje 336 eFt-ot. tett ki
Az ideiglenesen szabad pénzeszközök kincstárjegybe fektetett állománya 380.217 eFt volt, melynek 2005. január havi lejáratkori értéke 386.831 eFt.
A pénzeszközök (Budapest Bank, házi pénztár) év végi összes záró értéke 38.567 eFt volt.
Az aktív időbeli elhatárolások összegéből 17 eFt a 2005. évre jutó biztosítási díj.
A bevételekből 2.915 eFt a diszkont kincstárjegy állomány januárban jóváírt időarányos kamata, 26.957 eFt volt a 2005. február végéig az előző év IV. negyedévre megfizetett, kiszámlázott 5 % jogdíjak, bel- és külföldi jogosítási díjak, valamint a TV jogdíjak. 1.516 eFt-ot számoltunk el az év elején számfejtett jogdíjak után felszámított 10 % kezelési költség bevételeként.
   
   
4) CÉL SZERINTI JUTTATÁSOK 2004

A HUNGART VMKJT Egyesülete 8 fő részére alkotói támogatást hagyott jóvá (negyedévente 300 eFt), az összes kifizetés 9.600 eFt-ot tett ki.

A különböző művészeti szervezetek nyertes pályázataira összesen 42.245 eFt-ot folyósítottak, a 80 pályázat támogatási összege 100 és 2.000 eFt között mozgott.

Az Egyesület 1 millió tőkével részesedik a 2000. évben alakult Reprográfiai Társaságban, mely szervezettől 35.406 eF bevételt realizált a tárgyévben.
A 2004. év utáni reprográfiai díj összegéről a beszámoló készítés időpontjáig még nem kaptunk értesítést.

   
   
5) A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK JUTTATÁSAI

Az elmúlt évben a HUNGART vezető tisztségviselői közül elnök, elnökhelyettesek és a felügyelő bizottság vezetőjének - elnökség által jóváhagyott - tiszteletdíjára 3.546 eFt-ot fordítottak.. Az Egyesület elnökségének tagjai az egész év során benyújtott pályázatok elbírálása kapcsán végzett munkájukért szakértői díjban részesültek összesen 2.106 eFt összegben. Az éves közgyűlések résztvevői közül 2 fő 20 eFt költségtérítést kapott. A kifizetéseknek járulék terhe 1.258 eFt volt.


Budapest, 2005. április 13.




Beszámoló a HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Egyesület
2003. évi tevékenységéről


A HUNGART Egyesület az 1999. évi LXXXVI. törvény a szerzői jogról 93. §. (2) bek. f) pontjában előírt kötelezettség alapján, ezúton kívánja teljesíteni éves beszámolási kötelezettségét az általa végzett közös jogkezelési tevékenység tekintetében.


1. Általános értékelés

A HUNGART 2003. évben is növelte bevételeit. 2002. évben 193,6 millió forint, míg 2003. évben 205 millió forint volt a teljes bevétel. Nőttek a saját beszedési tevékenységünk eredményei is, valamint az Artisjus és a Reprográfiai Szövetség sikeres beszedési tevékenysége révén is növekedett a felosztható bevétel.

Tekintettel arra, hogy a korábbi években sikerült megvalósítanunk a jogdíjfelosztás gépre vitelét és a közös jogkezelési tevékenység adminisztrációjának áttekinthetőbbé tételét, így az ügyintézés menete mind a felhasználók, mind a jogosultak szempontjából gyorsabbá és kezelhetőbbé vált. Természetesen folyamatosan dolgoznunk kell - a növekvő adatmennyiségre és felosztható összegek emelkedésére is tekintettel - jobb szoftverek kidolgozásán és bevezetésén.

A sugárzási jogdíjak adatszolgáltatása alapján a felosztási szoftver is megkezdte "működését", így ezen a téren is megtörtént a felosztás.

A reprográfiai jogdíjak felosztási rendjét a Társaság küldöttgyűlése elfogadta, így a módosított Felosztási Szabályzat alapján ezen bevételek felosztása terveink szerint először 2004. évben meg fog történni.

A HUNGART a beszedett jogdíjak felosztása területén továbbra is azt az elvet követi, hogy a nevesített jogdíjak (másodfelhasználások, sugárzási jogdíjak, az un. 5%-os követői jogdíjak) felosztása a lehető legrövidebb időn belül megtörténik, a jogdíj eljut a jogosultakhoz, s kezelési költségként csak 10%-ot, vagy egyes esetekben még annál is kevesebbet von le. A nem nevesített jogdíjbevételekből (5%-os járulékból, üres kazetta, kábel-TV, reprográfiai jogdíjakból) vonunk nagyobb kezelési költséget (30%-ot) a Társaság működési költségeinek biztosítása érdekében.

A nem nevesített bevételek 14%-a, valamint az 5%-os járulék felosztása nyilvános pályázati úton történik - művészeti célokat szolgálandó -, a képző-, ipar- és fotóművészeti terület jeles képviselőiből álló 18 tagú Elnökség szakértelmére alapozva. A nem nevesített bevételek 6%-a szociális célokat szolgál.

A HUNGART által alapított ösztöndíj rendszer (amely évi 8 meghirdetett ösztöndíj, egy évre szóló, 1,2 millió forintos díjjal) ma már talán a legnépszerűbb ösztöndíj a vizuális művészetek területén.

A 2003. év pályázati felosztását, ösztöndíjasaink névsorát mellékeljük.


2. Az ún. "5%-os" követői jogdíjak és járulékok kérdése

A mellékelt közlemény tartalmazza a beszedett díjak alakulását, illetőleg felosztásuk részletezését.

Az 1979. óta létező, 1994-ben az Alkotmánybíróság által is felülvizsgált, és alkotmányosnak ítélt jogszabályi rendelkezéseket (melyeket az új Szjt. is megerősített), a fizetésre kötelezett műkereskedők elég nehezen fogadták el. 2002-ben évben sikerült a legnagyobb aukciós házakkal peren kívüli egyességre jutnunk, s néhányan közülük gyakorlatilag egy év alatt két év (részben elmaradt) befizetését teljesítette, így növekedhetett a 2001. évi 68,8 millió forintról 102,2 millió forintra 2002-ben a bevételünk e forrásból. Ez azonban azt is jelentette, hogy 2003. évben nem volt könnyű legalább szinten tartani a követői jogdíjból és járulékból származó bevételeinket.

Az Európai Unió által elfogadott, 2001/84/EC Irányelv a közösségi tagállamokra nézve is kötelezően szabályozza ezen követői díj alkalmazását. Az Irányelv jogharmonizációja során azonban sajátos helyzetben van Magyarország, mivel a jelenlegi hatályos szabályaink az Irányelvben rögzített jogvédelmi minimumnál többet, a szerzők és jogosultak számára kedvezőbb helyzetet jelentenek.

A galériások e körülménnyel tisztában is vannak, s ők mielőbb szeretnék ezen védelmi szintet csökkenteni, ha lehet az Irányelvben előírt 2006. január 1-i bevezetési határidő előtt. A HUNGART is készül ezen viták megvívására, s a birtokunkban lévő műtárgypiaci adatok alapján vizsgáljuk az alkotók számára legoptimálisabb, de a galériások számára is elfogadható kompromisszum lehetőségét. A tárgyalásokat megkezdtük a Műkereskedők Egyesületével, s folytatni is kívánjuk az eredmény érdekében.

Ide kapcsolódik a védettségi idő lejárta után beszedett un. 5%-os járulék kérdése is, ugyanis e forrás nagyon sokat segít az állami mecenatúra pótlásában, viszont a műkereskedők talán ettől kívánnának leginkább "megszabadulni". E területen a tárgyalásoknak vélhetőleg a degresszív kulcsok bevezetése irányába kell haladniuk.


3. A reprodukálási jogok köre

E terület bevételei lassan nőnek, s a HUNGART igyekszik azon dolgozni, hogy minél közismertebb legyen e tevékenysége, hiszen ez a jogszerű felhasználásra, jogkövető magatartásra törekvő felhasználók és az alkotóművészek részére egyaránt fontos terület.

A Minisztérium által jóváhagyott 2004. évi díjszabásunk a 2003. évihez képest nem sokat változott, a díjakat nem emeltük, remélve, hogy ez is segíti a másodfelhasználások HUNGART-on keresztül történő, minél nagyobb számú jogosítását.

Új díjtételként, kísérleti jelleggel bevezettük a kiállítási jogdíjat, minimális díjakkal.


4. Az új médiumokkal kapcsolatos felhasználások

A 2001. évben első ízben bevezetett, ún. on-line felhasználások díjszabását igyekeztünk egyszerűsíteni, a jogosítást könnyebbé tenni, de ezen a területen még mindig kísérleti szakaszban vagyunk. Továbbra is igyekszünk a tapasztalatok alapján egy jól működő és széleskörűen elfogadható gyakorlatot kialakítani.


5. Reprográfiai jogok kezelése

A 2001. évben működését ténylegesen megkezdett Magyar Reprográfiai Szövetség továbbra is sikeresen végzi munkáját, s jelentős bevételeket sikerült elérniük. Az így beszedett jogdíjak felosztására is felkészültünk, megalkottuk a szabályainkat.


6. A sugárzási jogok köre, együttműködés a televíziós szervezetekkel

Több éves egyeztetés után ugyan megkapjuk a televíziók adatszolgáltatását (melyhez a HUNGART maga is jelentős anyagi kötelezettségvállalással járul hozzá), azonban jelenleg vizsgáljuk ezen adatok megfelelőségét, s szükség esetén újabb tárgyalásokba kezdünk.

A szolgáltatott adatok és a ténylegesen befolyt jogdíjak alapján, az elkészült szoftverrel felosztottuk a korábban befolyt sugárzási jogdíjakat, majd ennek alapján történik a beszedett üres-kazetta és kábel-TV jogdíjak felosztása is, a pontosított felosztási szabályzatban foglaltak szerint.


7. Nemzetközi szervezetekkel együttműködés

A 2003. évben részt vettünk Brüsszelben az EVA (European Visual Artists) meghívására egy munkaértekezleten, Koppenhágában pedig a CISAC vizuális szervezetének, a CIAGP-nek az ülésén. Az első az európai társaságok együttműködését segítő szervezet munkamegbeszélése volt, a második a szerzői jogvédelem, a vizuális művészetek területén a kollektív jogkezelő szervezetek területén a legfontosabb nemzetközi szervezet szokásos kétévenkénti konferenciája.

Az EVA megbeszélésre ugyan valamennyi csatlakozásra készülő középkelet-európai ország közös jogkezelő szervezete meghívást kapott, de lévén önköltséges az utazás, csak a HUNGART vett részt. E körülményre tekintettel módunkban állt "betekinteni" a nyugati társaságok napi ügyeibe, gondjaiba, s megállapíthattuk - gondjaink e területen már a nyugat-európai gondokkal egyeznek meg.


Budapest, 2004. május 26.



1) SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ 2003
A HUNGART VMKJT Egyesület (közhasznú) eredménykimutatásának részletezése
 
A) ÖSSZES KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE
204.044 eFt

     1) Közhasznú célra, működésre kapott támogatás

0 eFt

          a) Alapítótól

-

          b) Központi költségvetéstől

-

          c) Helyi önkormányzattól

-

          d) Egyéb, ebből 1% :

-

     2) Pályázati úton működésre elnyert támogatás

0 eFt

     3) Közhasznú tevékenységből származó bevétel

203.513 eFt

     4) Tagdíjból származó bevétel

0 eFt

     5) Egyéb bevétel

531 eFt
 
B) VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE
 
C) ÖSSZES BEVÉTEL
204.044 eFt
 
D) KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI
124.750 eFt

     1) Anyagjellegű ráfordítások

26.798 eFt

     2) Személyi jellegű ráfordítások

76.989 eFt

     3) Értékcsökkenési leírás

627 eFt

     4) Egyéb ráfordítások

20.327 eFt

     5) Pénzügyi műveletek ráfordításai

7 eFt

     6) Rendkívüli ráfordítások

0 eFt
 
E) VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI
-
 
F) ÖSSZES RÁFORDÍTÁS
124.750 eFt
 
G) ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY
0 eFt
 
H) ADÓFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG
-
 
I) TÁRGYÉVI VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY
-
 
J) TÁRGY ÉVI KÖZHASZNÚ EREDMÉNY
79.294 eFt
 
 
Tájékoztató adatok:
 
A) SZEMÉLYI JELLEGŰ RÁRORDÍTÁSOK
76.989 eFt
     1) Bérköltség
6.759 eFt
          ebből megbízási díj
1.110 eFt
          tiszteletdíjak
2.234 eFt
     2) Személyi jellegű egyéb kifizetések
64.644 eFt
     3) Bérjárulékok
5.586 eFt
 
B) A SZERVEZET ÁLTAL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK
20.270 eFt
     ebből tovább utalt illetve átadott támogatás (korm. rend 16§ (5))
0 eFt
 
2) KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS 2003
 
Az Egyesület a korábbi évekhez hasonlóan 2003. évben sem központi, sem pedig önkormányzati költségvetési forrásból nem igényelt és nem kapott támogatást működési tevékenységéhez.
   
   
3) A VAGYON FELHASZNÁLÁSA 2003  
   
FORRÁSOK (passzívák)  
   
D) SAJÁT TŐKE
313.487 eFt
     I. Induló tőke/jegyzett tőke
0 eFt
     II. Tőkeváltozás
234.193 eFt
     III. Tárgyévi eredmény
79.294 eFt
 
E) CÉLTARTALÉK
-
 
F) KÖTELEZETTSÉGEK
6.560 eFt
     I. Hosszú lejáratú kötelezettség
-
     II. Rövid lejáratú kötelezettség
6.560 eFt
 
G) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁS
39.758 eFt
 
FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN
359.805 eFt
 
 
Kötelezettségek részletezése:
 
Rövid lejáratú kötelezettség
6.560 eFt
          Szállítói tartozás (Adatfeldolgozás, Ügyvédi díj, Eszközbeszerzés)
588 eFt
          ÁFA
1.286 eFt
          SZJA kötelezettség
2.709 eFt
          Társadalombiztosítási kötelezettség
435 eFt
          Magánnyugdíj tagdíj
100 eFt
          Egészségügyi hozzájárulás (EHO)
938 eFt
          Munkaadói, munkavállalói
37 eFt
          Számfejtett, át nem vett visszajött jogdíjak
467 eFt
   
   
A közhasznú beszámoló és mérleg adatait február 29-i záró nappal mutatjuk be, miután ezzel az időponttal és határnappal nagyfokú bizonyossággal valamennyi tárgyévet érintő bevételt és ráfordí-tást el lehetett számolni, hogy a HUNGART Egyesület egyszerűsített éves beszámolója megfeleljen a megbízható valós összkép követelményének.
   
Passzív időbeli elhatárolás a tárgyévre jutó fotó, videó (83 eFt), TV adatfeldolgozás (30 eFt) közmű és telefon költség (40 eFt), a decemberi szoftverfelügyelet (115 eFt) és gépkarbantartás díja (12 eFt) valamint a 2003. évi könyvvizsgálói díj (160 eFt). A 2004. év elején befolyt, illetve adathiány miatt várakozó előző időszaki szerzői jogdíjak (38.353 eFt) és az év elején számfejtett és kifizetett jogdí-jak fizetendő EHO összegét (965 eFt) is taárgyidőszaki költségként mutatjuk ki.
   
A HUNGART év végi nettó tárgyi eszköz állománya (számítógépek, berendezési tárgyak, irodai gépek) 830 eFt, a számítógépen használt szoftverek nettó értéke 573 eFt volt.
Az MTV adatszolgáltatása alapján kiszámlázott jogdíj és egy galéria áfa tartozása 1.362 eFt-ot, a peres ügyek bírósági letétje 267 eFt-ot. tett ki
Az ideiglenesen szabad pénzeszközök kincstárjegybe fektetett állománya 249.994 eFt volt, melynek 2004 január havi lejáratkori értéke 254.850 eFt.
A pénzeszközök (Budapest Bank, Lekötés, házi pénztár) év végi összes záró értéke 68.968 eFt volt.
Az aktív időbeli elhatárolások összegéből 7 eFt a 2004. évi postafiók bérlet és 9 eFt a januári áram-díj költségelhatárolás. A bevételekből 3.954 eFt a diszkont kincstárjegy állomány januárban jóváírt időarányos kamata, 138 eFt a lekötött betét kamata. 31.684 eFt volt a 2004. február végéig az előző év IV. negyedévre megfizetett, kiszámlázott 5 % jogdíjak, bel- és külföldi jogosítási díjak, valamint a TV jogdíjak. 1.019 eFt-ot számoltunk el az év elején számfejtett jogdíjak után felszámított 10 % kezelési költség bevételeként.
   
   
4) CÉL SZERINTI JUTTATÁSOK 2003

A HUNGART VMKJT Egyesülete 7 majd a IV. negyedévtől kezdve 8 fő részére alkotói támogatást hagyott jóvá (negyedévente 300 eFt), az összes kifizetés 8.700 eFt-ot tett ki.
Az Egyesület vezetősége életműdíjként 1.200 eFt összeget hagyott jóvá.
A különböző művészeti szervezetek nyertes pályázataira összesen 20.270 eFt-ot folyósítottak, a 31 pályázat támogatási összege 100 és 2.000 eFt között mozgott.

Az Egyesület 1 millió tőkével részesedik a 2000. évben alakult Reprográfiai Társaságban, mely szervezettől 32.123 eF bevételt realizált a tárgyévben. A társaság mérleg zárás utáni értesítése sze-rint a HUNGART a 2003. év után 35.406 eFt reprográfiai díjat kaphat.

   
   
5) A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK JUTTATÁSAI

Az elmúlt évben a HUNGART vezető tisztségviselői közül elnök, elnökhelyettesek és a felügyelő bizottság vezetőjének - elnökség által jóváhagyott - tiszteletdíjára, járulékaival együtt 3.007 eFt-ot fordítottak.. Az Egyesület elnökségének tagjai az egész év során benyújtott pályázatok elbírálása kapcsán végzett munkájukért szakértői díjban részesültek összesen 2.180 eFt összegben. Az éves közgyűlések résztvevői összesen 790 eFt költségtérítést (alkalmanként 10 eFt-ot) kaptak.


Budapest, 2004. április 30.




Beszámoló a HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Egyesület
2002. évi tevékenységéről


A HUNGART Egyesület az 1999. évi LXXXVI. törvény a szerzői jogról 93. §. (2) bek. f) pontjában előírt kötelezettség alapján, ezúton kívánja teljesíteni éves beszámolási kötelezettségét az általa végzett közös jogkezelési tevékenység tekintetében.


1. Általános értékelés

A HUNGART 2002. évben jelentősen növelte bevételeit. 2001. évben 116, 6 millió forint, 2002. évben 193,6 millió forint volt a teljes bevétel. Jelentősen nőttek a saját beszedési tevékenységünk eredményei, valamint a Reprográfiai Szövetség sikeres beszedési tevékenysége révén is növekedett a felosztható bevétel.

Tekintettel arra, hogy a korábbi években sikerült megvalósítanunk a jogdíjfelosztás gépesítését és a közös jogkezelési tevékenység adminisztrációjának gördülékenyebbé tételét, valamint az ún. követői jogdíjak felosztását, az adatok feldolgozását és a jogosultak értesítését teljesen új szoftver-bázisra helyezni, illetőleg a felosztás alapjául szolgáló adatbázist felülvizsgálni, így az ügyintézés menete mind a felhasználók, mind a jogosultak szempontjából gyorsabbá és kezelhetőbbé vált.

A sugárzási jogdíjak adatszolgáltatása alapján a felosztási szoftver működését most teszteljük, így ezen a téren is megtörténik a szakszerű felosztás.

A reprográfiai jogdíjak felosztási rendje jelenleg áll kidolgozás alatt, így ezen bevételek felosztása először a 2004. év első felében fog megtörténni.

A HUNGART a beszedett jogdíjak felosztása területén azt az elvet követi, hogy a nevesített jogdíjak (másodfelhasználások, sugárzási jogdíjak, az un. 5%-os követői jogdíjak) felosztása a lehető legrövidebb időn belül megtörténik, eljut a jogosultakhoz, s kezelési költségként csak 10%-ot, vagy egyes esetekben még annál is kevesebbet von le. A nem nevesített jogdíjbevételekből (üres kazetta, kábel-TV, reprográfiai jogdíjakból) vonunk nagyobb kezelési költséget (30%-ot).

A nem nevesített bevételek 10%-a, valamint az 5%-os járulék felosztása történik nyilvános pályázati úton - művészeti célokat szolgálandó -, a képző-, ipar- és fotóművészeti terület jeles képviselőiből álló 18 tagú Elnökség szakértelmére alapozva. A nem nevesített bevételek 10%-a szociális célokat szolgál.

A HUNGART által alapított ösztöndíj rendszer (amely 2003. évtől évi 8 meghirdetett ösztöndíj, egy évre szóló, 1,2 millió forintos díjjal) ma már talán a legnépszerűbb a területen.

A 2002. év pályázati felosztását, ösztöndíjasaink névsorát mellékeljük.


2. Az ún. "5%-os" követői jogdíjak és járulékok kérdése

A mellékelt közlemény tartalmazza a beszedett díjak alakulását, illetőleg felosztásuk részletezését.

Az 1979. óta létező, 1994-ben az Alkotmánybíróság által is felülvizsgált, és alkotmányosnak ítélt jogszabályi rendelkezéseket, melyeket az új Szjt. is megerősített, a fizetésre kötelezett felhasználók továbbra is nehezen fogadják el. Ez évben sikerült ugyan a legnagyobb aukciós házakkal peren kívüli egyességre jutnunk, s egy-kettő közülük gyakorlatilag egy év alatt két év (részben elmaradt) befizetését teljesítette, így növekedhetett a tavalyi 68,8 millió forintról 102,2 millió forintra a bevételünk e forrásból. Ez azonban azt is jelenti, hogy 2003. évben nagyon nehéz lesz legalább szinten tartani a követői jogdíjból és járulékból származó bevételeinket.

Az Európai Unió által elfogadott, 2001/84/EC Irányelv a közösségi tagállamokra nézve is kötelezően szabályozza ezen követői díj alkalmazását. Az Irányelv jogharmonizációja során azonban sajátos helyzetben van Magyarország, mivel a jelenlegi hatályos szabályaink az Irányelvben rögzített jogvédelmi minimumnál többet, a szerzők és jogosultak számára kedvezőbb helyzetet jelentenek. A galériások e körülménnyel tisztában is vannak, s ők mielőbb szeretnék ezen védelmi szintet csökkenteni, ha lehet az Irányelvben előírt 2006. január 1-i bevezetési határidő előtt. A HUNGART is készül ezen viták megvívására, s a birtokunkban lévő műtárgypiaci adatok alapján vizsgáljuk az alkotók számára legoptimálisabb, de talán a galériások számára is elfogadható kompromisszum lehetőségét.

Ide kapcsolódik a védettségi idő lejárta után beszedett un. 5%-os járulék kérdése is, ugyanis e forrás nagyon sokat segít az állami mecenatúra pótlásában, s mint már jeleztük ezen intézmény az Alkotmánybíróság "próbáját" is kiállta, viszont a műkereskedők "szimpátiáját" a mai napig nem nyerte el.


3. A reprodukálási jogok köre

E terület bevételei fokozatosan nőnek, s a HUNGART igyekszik is azon dolgozni, hogy minél közismertebb legyen e tevékenysége, hiszen ez a jogszerű felhasználásra, jogkövető magatartásra törekvő felhasználók és az alkotóművészek részére egyaránt fontos terület.

A Minisztérium által jóváhagyott 2003. évi díjszabásunk a korábbiakhoz képest jórészt megújult, áttekinthetőbb és egyszerűbb lett, reméljük, hogy ez is segíti a másodfelhasználások HUNGART-on keresztül történő, minél nagyobb számú jogosítását.


4. Az új médiumokkal kapcsolatos felhasználások

A 2001. évben első ízben bevezetett, ún. on-line felhasználások díjszabását is igyekeztünk egyszerűsíteni, a jogosítást könnyebbé tenni, de ezen a területen még mindig kísérleti szakaszban vagyunk. Továbbra is igyekszünk a tapasztalatok alapján egy jól működő és széleskörűen elfogadható gyakorlatot kialakítani.


5. Reprográfiai jogok kezelése

A 2001. évben működését ténylegesen megkezdett Magyar Reprográfiai Szövetség a várakozásunkat felülmúlóan végzi munkáját, s nagyon jelentős bevételeket sikerült elérniük. A "csonka" 2001. évben és az első teljes évben, 2002-ben együttesen 47,5 millió forintot szedet be a képző-, ipar- és fotóművészek részére.


6. A sugárzási jogok köre, együttműködés a televíziós szervezetekkel

Több éves egyeztetés után ugyan megkapjuk a televíziók adatszolgáltatását (melyhez a HUNGART maga is jelentős anyagi kötelezettségvállalással járul hozzá), azonban jelenleg vizsgáljuk ezen adatok megfelelőségét, s szükség esetén újabb tárgyalásokba kezdünk.

A szolgáltatott adatok és a ténylegesen befolyt jogdíjak alapján, az elkészült szoftverrel felosztottuk a korábban befolyt sugárzási jogdíjakat, majd ennek alapján történik a beszedett üres-kazetta és kábel-TV jogdíjak felosztása is, a pontosított felosztási szabályzatban foglaltak szerint.


7. Nemzetközi szervezetekkel együttműködés

A 2002. évben részt vettünk a CISAC Londonban tartott közgyűlésén, valamint az EVA (European Visual Artists) meghívására egy berlini munkaértekezleten. Az első a szerzői jogvédelem, a kollektív jogkezelés területén a legfontosabb nemzetközi szervezet szokásos kétévenkénti konferenciája, míg a második elsősorban az európai társaságok együttműködését segítő szervezet munkamegbeszélése volt.

Az EVA megbeszélésre valamennyi kelet-európai ország közös jogkezelő szervezete meghívást kapott, így módunkban állt áttekinteni a környező országok helyzetét e tárgyban. Részben örömmel állapíthattuk meg, hogy Magyarország gondjai e területen már a nyugat-európai gondokkal egyeznek meg, tehát nem alapvetőek, hanem a napi munkához, a jogszabályváltozásokhoz, a felhasználók esetleges ellenérdekeltségéhez kapcsolódnak, azonban azt is látnunk kell, hogy az ezen országokban lévő gondok azt is jelentik, hogy területükön a magyar alkotók műveinek felhasználása még rendezetlenül, zömükben díjazás nélkül történik, s ez mindenképpen hátrányos számunkra.


Budapest, 2004. május 26.



1) SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ 2002  
A HUNGART VMKJT Egyesület (közhasznú) eredménykimutatásának részletezése
   
A) ÖSSZES KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE
  165.127 eFt

     1) Közhasznú célra, működésre kapott támogatás

0 eFt

          a) Alapítótól

-

          b) Központi költségvetéstől

-

          c) Helyi önkormányzattól

-

          d) Egyéb, ebből 1% :

-

     2) Pályázati úton működésre elnyert támogatás

0 eFt

     3) Közhasznú tevékenységből származó bevétel

164.757 eFt

     4) Tagdíjból származó bevétel

0 eFt

     5) Egyéb bevétel

370 eFt
 
B) VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE
 
C) ÖSSZES BEVÉTEL
165.127 eFt
 
D) KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI
100.909 eFt

     1) Anyagjellegű ráfordítások

21.724 eFt

     2) Személyi jellegű ráfordítások

53.301 eFt

     3) Értékcsökkenési leírás

538 eFt

     4) Egyéb ráfordítások

25.346 eFt

     5) Pénzügyi műveletek ráfordításai

0 eFt

     6) Rendkívüli ráfordítások

0 eFt
 
E) VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI
-
 
F) ÖSSZES RÁFORDÍTÁS
100.909 eFt
 
G) ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY
0 eFt
 
H) ADÓFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG
-
 
I) TÁRGYÉVI VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY
-
 
J) TÁRGY ÉVI KÖZHASZNÚ EREDMÉNY
64.218 eFt
 
 
Tájékoztató adatok:
 
A) SZEMÉLYI JELLEGŰ RÁRORDÍTÁSOK
53.301 eFt
     1) Bérköltség
4.552 eFt
          ebből megbízási díj
910 eFt
          tiszteletdíjak
1.294 eFt
     2) Személyi jellegű egyéb kifizetések
44.037 eFt
     3) Bérjárulékok
4.712 eFt
 
B) A SZERVEZET ÁLTAL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK
25.292 eFt
     ebből tovább utalt illetve átadott támogatás (korm. rend 16§ (5))
0 eFt
 
2) KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS 2002
 
Az Egyesület a korábbi évekhez hasonlóan 2002. évben sem központi, sem pedig önkormányzati költségvetési forrásból nem igényelt és nem kapott támogatást működési tevékenységéhez.
   
   
3) A VAGYON FELHASZNÁLÁSA 2002  
   
FORRÁSOK (passzívák)  
   
D) SAJÁT TŐKE
234.193 eFt
     I. Induló tőke/jegyzett tőke
0 eFt
     II. Tőkeváltozás
169.975 eFt
     III. Tárgyévi eredmény
64.218 eFt
 
E) CÉLTARTALÉK
-
 
F) KÖTELEZETTSÉGEK
7.004 eFt
     I. Hosszú lejáratú kötelezettség
-
     II. Rövid lejáratú kötelezettség
7.004 eFt
 
G) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁS
29.271 eFt
 
FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN
270.468 eFt
 
 
Kötelezettségek részletezése:
 
Rövid lejáratú kötelezettség
7.004 eFt
          Szállítói tartozás (Adatfeldolgozások)
186 eFt
          Galériákkal 2003 januárban rendezett elszámolás
965 eFt
          ÁFA
1.800 eFt
          SZJA kötelezettség
2.538 eFt
          Társadalombiztosítási kötelezettség
163 eFt
          Magánnyugdíj tagdíj
18 eFt
          Egészségügyi hozzájárulás (EHO)
1003 eFt
          Munkaadói, munkavállalói
9 eFt
          Önellenőrzési kötelezettség
13 eFt
          Értékpapírszámla év végi tartozás
3 eFt
          Számfejtett függő jogdíjak, jövedelmek
306 eFt
               ebből - át nem vett kiutalt jogdíj
363 eFt
                       - kétszeri utalás, téves levonás
-57 eFt
   
   
A közhasznú beszámoló és mérleg adatait február 28-i záró nappal mutatjuk be, miután ezzel az időponttal és határnappal nagyfokú bizonyossággal valamennyi tárgyévet érintő bevételt és ráfordí-tást el lehetett számolni, hogy a HUNGART Egyesület egyszerüsített éves beszámolója megfeleljen a megbízható valós összkép követelményének.
   
Passzív időbeli elhatárolás a tárgyévre jutó fotó (103 eFt), tanfolyami (5 eFt) és telefon költség (35 eFt), december havi megbízás járulékaival (82 eFt), a 2002. évi könyvvizsgálói díj (150 eFt), vala-mint a 2003 év elején befolyt, illetve adathiány miatt várakozó előző évi szerzői jogdíjak (27.653 eFt) a fizetendő EHO (1.244 eFt) összegével.
   
A HUNGART év végi nettó tárgyi eszköz állománya (berendezési tárgyak, irodai gépek) 1.152 eFt, a számítógépen használt szoftverek nettó értéke 503 eFt volt.
A galériáknak és jogosítást igénylő szervezeteknek kiszámlázott jogdíjak és azok áfa vonzata 385 eFt-ot, a bírósági letétek 161 eFt-ot, az alkalmazotti lakás kölcsön és bérelőleg 107 eFt-ot tett ki.
Az ideiglenesen szabad pénzeszközök kincstárjegybe fektetett állománya 190.439 eFt volt, melyek 2003 március havi lejáratkori értéke 193.981 eFt. A pénzeszközök (Budapest Bank, OTP, házi pénztár) év végi összes záró értéke 42.311 eFt volt.
Az aktív időbeli elhatárolás összegéből 7 eFt a 2003. évi postafiók bérlet 997 eFt a diszkont kincs-tárjegy időarányos kamata, 33.406 eFt a 2002. február végéig az előző év IV. negyedévre megfize-tett, kiszámlázott bel- és külföldi 5 % jogdíjak és reprográfiai díjak.
   
   
4) CÉL SZERINTI JUTTATÁSOK 2002

A HUNGART VMKJT Egyesülete 7 fő részére alkotói támogatást hagyott jóvá (negyedévente 300 eFt), az összes kifizetés 8.400 eFt-ot tett ki. A különböző művészeti szervezetek nyertes pályázatai-ra összesen 25.292 eFt-ot folyósítottak, a 60 pályázat támogatási összege 50 és 5.000 eFt között mozgott, a jellemző támogatási összeg a 100 és 200 eFt volt.

Az Egyesület 1 millió tőkével részesedik a 2000 évben alakult Reprográfiai Társaságban.

   
   
5) A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK JUTTATÁSAI

A HUNGART vezető tisztségviselői közül az elmúlt évben elnöki tiszteletdíjra járulékaival együtt 1.669 eFt-ot fordítottak. Az Egyesület elnökségének tagjai az egész év során benyújtott pályázatok elbírálása kapcsán végzett munkájukért szakértői díjban részesültek összesen 1.330 eFt összegben. Az éves közgyűlés résztvevői összesen 280 eFt költségtérítést kaptak.


Budapest, 2003. március


 
Hírek Hungartról Tagság Beszámolók Díjszabás Pályázatok Ösztöndíj Sajtószoba Elérhetőségeink Társszervezetek / Linkek Oldaltérkép Képzőművészeti Galéria Iparművészeti Galéria Fotóművészeti Galéria
www.hungart.org l Copyright © 2004 l Minden jog fenntartva l Powered by Arbako Stúdió