HÍRLEVÉL
  
Feliratkozás
Leiratkozás

Mehet



Nyitólap

Beszámolók

2007. évi beszámoló

2007. évi beszámoló

Beszámoló a HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület 2007. évi tevékenységéről

 A HUNGART Egyesület az 1999. évi LXXXVI. törvény a szerzői jogról 93. §. (2) bek. f) pontjá-ban előírt kötelezettség alapján, ezúton kívánja teljesíteni éves beszámolási kötelezettségét az általa végzett közös jogkezelési tevékenység tekintetében.


1. Általános értékelés

A HUNGART 2007. évben működésének 11. évét zárta. A Társaság ez évben is a jogszabályok-nak és saját szabályzatainak, továbbá vezető testületei döntéseinek megfelelően működött, jogdíjbevételeit pedig a lehetőségek szerint növelte.

A saját beszedési tevékenységünk eredményei általában nőttek, így a követői jogdíj 10 millió forinttal, közel 118 millió forintra, a kiterjesztett közös jogkezelés keretében folytatott másod-felhasználási engedélyezési tevékenységünk pedig 46,5 millió forintra. A külföldi társszerveze-teinktől érkező jogdíjak is emelkedtek 2,5 millió forinttal. A televíziók által fizetett jogdíjak ösz-szege azonban több mint 5 millió forinttal csökkent.

Az Artisjus által részünkre felosztott üres kazetta és kábel-TV jogdíjak minimálisan, de megha-ladták az előző évi összeget, míg a Reprográfiai Szövetségtől származó reprográfiai jogdíj ösz-szege több mint 10 millió forinttal csökkent.

A HUNGART a szerzői jogi törvény 100.§-a rendelkezései szerint beszedett követői járulékot, valamint az üres képhordozói díjak, a kábel-TV jogdíjak és a reprográfiai jogdíjak 10%-át pá-lyázati úton osztja fel – művészeti és szociális célokat szolgálandó –, a képző-, ipar- és fotó-művészeti terület non profit szervezetei, alkotóművészeti rendezvényei és alkotói támogatásá-ra.

A HUNGART által alapított ösztöndíj rendszer (amely évi 8 ösztöndíjat jelent, egy évre szólóan, fejenként 1,4 millió forint összegben – a 2008. májusi döntés értelmében már 1,5 millió forint összegben) továbbra is a legnépszerűbb ösztöndíj a vizuális művészetek területén.

2007. évi ösztöndíjasaink:

Képzőművészek:
- Haraszty István szobrászművész
- Molnár László József képgrafikus
- Somogyi György festőművész
- Vojnich Erzsébet festőművész

Iparművészek:
- Polgár Ildikó keramikusművész
- Polgár Rózsa textilművész

Fotóművészek:
- Máté Bence fotóművész
- Tóth József fotóművész

2007. évben támogatott művészei társadalmi szervezetek:

- Fiatal Képzőművészek Stúdiója
- Fiatal Iparművészek Stúdiója
- Magyar Fotóművészek Szövetsége
- Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége
- Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége
- Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
- Kondor Béla Közösségi Ház
- Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesülete
- IBBY Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának Magyar Egyesülete

A felsorolásból látható, hogy a HUNGART Elnöksége a nagy országos, vizuális művészeket ösz-szefogó társadalmi szervezetek munkáját, továbbá a fiatal alkotók tevékenységét igyekszik elősegíteni, támogatni.

A szociális támogatási tevékenységet a HUNGART részben a MAOE képző-, ipar- és fotóművé-szeti segélyezési bizottságai, részben a Művészeti Dolgozók Szakszervezete közreműködésével látja el.

A művészeti alkotómunka támogatásából és az alkotók szociális segélyezésből Társaságunk nagyobb részt tud vállalni, mint a többi közös jogkezelő egyesület (természetesen a bevételek arányához viszonyítva), tekintettel a követői járulék jogintézményére, melyet a jogalkotó tel-jes összegében e célra rendelt a szerzői jogi törvényben.


2. A követői jogdíjak és járulékok kérdése

A mellékelt közlemény tartalmazza a beszedett díjak alakulását, illetőleg felosztásuk részlete-zését.

A magyar szerzői jogi törvényben 1979. óta létező rendelkezéseket az Európai Unió által elfo-gadott, 2001/84/EC Irányelv a közösségi tagállamokra nézve kötelezően szabályozta. Az Irányelv magyarországi jogharmonizációja – a szerzői jogi törvény 70. és 100.§-ai tekinteté-ben – 2006. január 1-én lépett hatályba.

A módosított törvényhelyek ez évben sem sok következménnyel jártak, hiszen az 5.000.-Ft-os alsó küszöb alatt ma már egyedi műtárgy nincs a piacon, a felső un. degresszív kulcsok (50.000 Euró felett) csak néhány esetben és jellemzően a jogutódok számára jelentettek bevé-tel csökkenést.

A védettségi idő lejárta után előírt un. 5%-os járulékot az irányelv nem érintette, a jogalkotó e rendelkezéshez érdemben nem nyúlt hozzá, s így a kortárs alkotóművészeti társadalom részé-re e forrás továbbra is nagyon sokat segít az állami mecenatúra pótlásában.
2007. évben e forrásból a HUNGART-nak közel 45 millió forint volt a bevétele, így most több mint nettó 35, 8 millió forint osztható fel az ösztöndíjakra és a kortárs alkotóművészeti szerve-zetek támogatására.


3. A reprodukálási jogok köre

2007. évben e jogdíj típus beszedési eredményei is javultak, de még mindig sok a tennivaló a jogszerűtlen felhasználások területén. A könyvkiadók és az egyéb nagyfelhasználók jogkövető magatartása sok kívánnivalót hagy maga után, így e területen javítani kell a HUNGART ellenőr-ző tevékenységét.

A Minisztérium által jóváhagyott 2008. évi díjszabásunk a díjtételek tekintetében 5%-os átla-gos díjemelést tartalmaz, amely a 2007. évi infláció alatt maradt. A művészeti folyóiratokban megjelenő reprodukciók tekintetében jelentősebb kedvezményt határozott meg a módosítás az eddig hatályoshoz képest. A további módosítások inkább pontosítások voltak, a gyakorlatban jelentkező problémákat igyekeztünk a Díjszabásban megoldani.


4. Az internetes felhasználások

A nagyszámú jogosulatlan felhasználásra tekintettel lépéseket kell tennünk a jobb ellenőrzés megszervezése érdekében, számítva a – HUNGART által is alapított – „ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért” szervezet segítségére is.


5. Reprográfiai jogok kezelése

A Reprográfiai Szövetség részünkre átadott jogdíjbevétele a 2006. évihez képest csökkent, tekintettel a szerzői jogi törvény e vonatkozásban történt módosítására.

A Felosztási Szabályzatunk korábbi – megfelelően végre nem hajtható rendelkezése miatt – az illusztrált könyvek adatai alapján felosztandó, több éve összegyűlt jogdíj felosztására egyedi döntést hozott a küldöttgyűlés, melyről a Minisztériumot a döntés megszületését követően ha-ladéktalanul tájékoztattuk. A döntés alapján a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületé-nek felosztásra átadott összegből 32 millió forint felosztása szakszerűen megtörtént, míg 25.860e Ft visszautalásra került a HUNGART-hoz. Ezen összegből az Elnökség döntése szerint a HUNGART eddigi ösztöndíjasainak munkásságát ismertető könyvsorozat indul.


6. A sugárzási jogok köre, együttműködés a televíziós szervezetekkel

A televíziók jogdíjfizetési hajlandósága tovább csökkent, így például a Spektrum valószínűleg csak perrel szorítható a szerződésünk teljesítésére. Az MTV-nél még bízunk a tárgyalásos megoldásban, de a több mint 5 millió forintos jogdíjcsökkenés ellen megfelelő lépéseket kell tennünk.

A televíziók adatszolgáltatása (melyhez a HUNGART maga is anyagi kötelezettségvállalással járul hozzá) szintén hagy kívánnivalót maga után, így e területen is további tárgyalásokra van szükség.

A szolgáltatott adatok alapján történik a beszedett üres-kazetta és kábel-TV jogdíjak egy ré-szének felosztása is, így ezen adatszolgáltatásokra igen nagy szükségünk van a pontos mun-kavégzéshez.


7. Jogvitás ügyek

2007. évben két – elvi jelentőségűnek is mondható – peres ügyünk zárult le, számunkra egy-értelműen jó ítélettel. Két jogutód indított pert a HUNGART ellen adatszolgáltatásunk elégte-lenségének megállapítása iránt, de mindkét perben a Fővárosi Ítélőtábla megfelelőnek tartotta a HUNGART által szolgáltatott adatokat, a jogosultak tájékoztatását.


8. Külföldi társszervezetekkel és nemzetközi szervezetekkel együttműködés

Képviselőnk részt vett a Lisszabonban tartott CIAGP (a CISAC vizuális alkotóit tömörítő szerve-zet) tanácskozásán, 2007. március 28-29-én. 25 országból, mintegy 60 résztvevője volt a ren-dezvénynek, Európán, Észak-Amerikán és Ausztrálián túl képviselők érkeztek Indiából, Kubá-ból, Brazíliából és Japánból is. Jelen voltak a nemzetközi szervezetek – az EVA és a WIPO – képviselői is.

A személyes találkozásokon túl e-mail-en is élénk a kapcsolat a nemzetközi szervezetekkel, különösen az európai országok vizuális szervezeteit tömörítő EVA-val.

A külföldi társszervezetek közül a cseh OOA-S-szel módosítottuk a megállapodásunkat, és új szerződést kötöttünk a szintén cseh Gestor-ral, kizárólag a követői jogdíj beszedésére vonat-kozóan.

Budapest, 2008. június 10.

A GAZDÁLKODÁS ÉS A BESZÁMOLÓ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉSE


Az Egyesület alaptevékenységének tárgyévi eredménye 157.070 eFt tőkenövekedés, szemben az előző évi 24.839 eFt tőkecsökkenéssel. A vagyonváltozás mértékének és irányának változását alap-vetően két tényező okozta.
Az elsős ok az, hogy az előző évhez képest közel felére csökkent – 99 millió forintot tett ki - a jogo-sultak részére elszámolt és kifizetett jogdíjak összege, viszont a külföldi társszervezetek részére 34 millió forintot utaltunk át. 2007. évben is folytatódott az, a több éves munka, amely azt eredmé-nyezte, hogy már nemcsak az elsődleges jogdíj kifizetéseket (5 %-os jogdíj, TV jogdíjak, jogosítási bevételek) teljesíthettük, hanem fel lehetett osztani és elszámolni a másodlagos jogdíjak (reprográ-fiai díjak, kábel TV és üres kazetta díjak) jelentős részét is.
2006. év végén megállapodást kötöttünk a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületével (mivel a művészek adatbázisával alapvetően a MAEO rendelkezik), melynek révén 58 millió reprográfiai jogdíj kifizetése vált lehetővé a társszervezetnél. A tényleges teljesítés 32 millió forint volt, a ma-radványt visszautalták, melyet bevételként számoltunk el.
A 2007. IV. negyedévre jutó bevételekből 2008. első negyedévében 26 millió forint jogdíj kifizetés történt. Év elején mintegy 1.500 „új” jogosultat kerestünk meg – a szükséges adó nyilatkozatok beszerzése érdekében – azért, hogy az azonosított, további közel 81 millió forint jogdíjat ki tudjuk fizetni.
A tőkenövekedés másik oka az volt, hogy a Reprográfiai Szövetség ebben az évben mérlegzárásig tájékoztatott a várható jogdíj összegéről (38 millió Ft), így ebben az évben a beszámolóban két év bevétele szerepel. Ráfordítás oldalon viszont a meghívásos rendszerű pályázati rendszerben az elő-ző évvel szemben csak a tárgyévi kifizetések szerepeltek. A hat nagy szervezet részére jóváhagyott támogatás kiutalása az év során megtörtént. Az újonnan kialakított támogatási rendszerben az „er-nyő” szervezeteken keresztül várhatóan további művészeti szervezetek jutnak támogatáshoz.

A HUNGART 2007. évi működési költségvetésének teljesítését az 1.számú.mellékletben mutatjuk be. A költségekre felhasználható bevételek 11 millió forinttal haladták meg a tervezettet, elsősorban a Reprográfiai Szövetség elszámolásai, valamint a Nemzeti Tankönyvkiadó tankönyvek után járó – korábbi évekre is - beszedett reprodukálási díjai miatt. A költségekre felhasználható összeg szinte valamennyi jogcímnél meghaladta a tervezettet, 85.116 eFt lett.
Az összes működési költség 62.331 eFt volt, a jogdíjak 11 % EHO-ja 11.019 eFt-ot tett ki. A tény-leges kiadások közel azonosak voltak, mint a tervezet költségek.
A bevételek és kiadások összevont egyenlege a terv szerinti null szaldóval szemben, a magasabb bevételek miatt 11.766 eFt működési maradványt eredményezett.
Az elmúlt öt gazdálkodási évben elért működési költség megtakarítás lehetővé tette, hogy 2007. márciusában a HUNGART egy saját tulajdonú ingatlant vásárolhasson., valamint a nyár folyamán egy gépkocsi beszerzés is történhetett.
Az Óbuda – Újlak határán fekvő, jól megközelíthető ingatlan, nemcsak a jelenleg szűkös irodai kö-rülményeket oldja fel, hanem lehetőség nyílik kamara kiállítások rendezésére is. Az ingatlan átala-kítási munkái a tervek elkészülte után, várhatóan 2008. évben megtörténik.
A pénzforrásokat tekintve - év végén - a diszkont kincstárjegybe befektetett összeg 428 millió forint volt (beváltási összegük 435 millió Ft). Az év végén a bankszámlán 71 millió forint állt rendelke-zésre.

A következő táblázatban bemutatjuk az Egyesület éves beszámolójának főbb adatait.



SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ 2007.

A HUNGART VMKJT Egyesület eredménykimutatásának részletezése.

 
 
A) 1) ALAPTEVÉKENYSÉG BEVÉTELE
356.720 eFt
    2) Aktivált saját teljesítmények értéke
0 eFt
    3) Egyéb bevételek
26.042 eFt
        - ebből támogatások
-
          a) Alapítótól
-
          b) Központi költségvetéstől
-
          c) Helyi önkormányzattól
-
          d) Egyéb, ebből 1%
-
     4) Pénzügyi műveletek bevételei 
21.968 eFt
     5) Rendkívüli bevételek
0 eFt
     6) Tagdíjból származó bevétel
0 eFt
 
 
B) VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE
 
 
 
C) ÖSSZES BEVÉTEL
404.730 eFt
 
 
D) ALAPTEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI
247.660 eFt
     1) Anyagjellegű ráfordítások
69.013 eFt
     2) Személyi jellegű ráfordítások
153.528 eFt
     3) Értékcsökkenési leírás
2.626 eFt
     4) Egyéb ráfordítások
22.487 eFt
     5) Pénzügyi műveletek ráfordításai
6 eFt
     6) Rendkívüli ráfordítások
0 eFt
 
 
E) VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI
-
 
 
F) ÖSSZES RÁFORDÍTÁS
247.660 eFt
 
 
G) ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY
0 eFt
 
 
H) ADÓFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG
-
 
 
I) TÁRGYÉVI VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY
-
 
 
J) TÁRGY ÉVI EREDMÉNY 
157.070 eFt
 
 
 
 
Tájékoztató adatok:
 
 
 
A) SZEMÉLYI JELLEGŰ RÁRORDÍTÁSOK
153.528 eFt
     1) Bérköltség
23.515 eFt
          ebből megbízási díj
3.058 eFt
          tiszteletdíjak
10.280 eFt
     2) Személyi jellegű egyéb kifizetések
111.352 eFt
     3) Bérjárulékok
18.661 eFt
 
 
B) A SZERVEZET ÁLTAL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK
16.715 eFt
     
 
 MÉRLEG ADATOK 2007.
 
 
 
FORRÁSOK (passzívák)
 
 
 
D) SAJÁT TŐKE
603.166 eFt
     I. Induló tőke/jegyzett tőke
0 eFt
     II. Tőkeváltozás
446.096 eFt
     III. Lekötött tartalék
0 eFt
     IV. Értékelési tartalék
0 eFt
     V. Tárgyévi eredmény
157.070 eFt
 
 
E) CÉLTARTALÉK
-
 
 
F) KÖTELEZETTSÉGEK
7.672 eFt
     I. Hosszú lejáratú kötelezettség
-
     II. Rövid lejáratú kötelezettség
7.672 eFt
 
 
G) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁS
120.853 eFt
 
 
FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN
731.691 eFt
 
 
 
 
Kötelezettségek részletezése:
 
 
 
Rövid lejáratú kötelezettség
7.672 eFt
          Szállítói tartozás (kiállítás, ügyvédi, szakértői, könyvelés, futár)
1.497 eFt
          ÁFA
1.821 eFt
          SZJA kötelezettség 
2.535 eFt
          Társadalombiztosítási kötelezettség
892 eFt
          Magánnyugdíj tagdíj 
53 eFt
          Egészségügyi hozzájárulás (EHO)
725 eFt
          Munkaadói, munkavállalói, önellenőrzés
45 eFt
          Bankban maradt szakértői díj
104 eFt
           
 
Passzív időbeli elhatárolásként a következő tételeket mutatjuk ki:
 
 
- a tárgyévi kiállítási költség
713 eFt
- a december havi közmű és telefon költség
114 eFt
- közgyűlés terembérlet
35 eFt
- a decemberi takarítás, gépkarbantartási költség
76 eFt
- a 2007. évi könyvvizsgálói díj
300 eFt

A részben 2008. év elején befolyt, előző időszakra vonatkozó jogdíjak (25.588 eFt) és az ehhez kapcsolódó EHO összege is (2.586 eFt) tárgyidőszaki költség. Ugyancsak passzív időbeli elhatárolás az azonosított, adathiány miatt ki nem fizethető jogdíjak összege, mely 91.442 eFt volt év végén. Bár a mérlegben nem mutattuk ki, szükséges megemlíteni, hogy az elhunyt jogosultak, valamint a peres ügyek miatt tiltott jogdíjak összege 162 millió forint volt, melynek kifizetése aktuálissá válhat a hivatalos eljárások lezárását követően.
A SunPalace házban megvásárolt ingatlant 77.876 eFt nettó értékben mutatjuk ki a mérlegben, míg a személygépkocsi értéke 5.782 eFt volt év végén.
A HUNGART év végi nettó tárgyi eszköz állománya (számítógépek, telefon, fax és irodabútorok) 386 eFt, az eszközök többsége az elszámolt értékcsökkenési leírás következtében már nullaértékű.
A számítógépeken használt szoftverek nettó értéke 1.418 eFt volt.
2007. évben további programfejlesztés nem volt, viszont részben a szabályozási változások, illetve a technikai finomítások folyamatos karbantartást, apróbb változtatásokat igényeltek. .
(A befektetett eszközök állományát a 2. számú melléklet tartalmazza.)
Az MTV jogdíj tartozása 2.138 eFt-ot, a peres ügyek bírósági letétje 526 eFt-ot. tett ki
Az ideiglenesen szabad pénzeszközök kincstárjegybe fektetett állománya 428 millió forint volt, melynek 2007. június havi lejáratkori értéke 209.680 eFt.
A bankszámlák (Budapest Bank, Értékpapír számla) záró értéke 70.643 eFt volt, a házi pénztár 55.382- Ft összeggel zárt..
A költségek aktív időbeli elhatárolásának 113 eFt összege a következő évre jutó biztosítási díjakból, domain költségekből és GPS felügyeleti díjból tevődik össze.
A bevételi elhatárolásokból 2.293 eFt a diszkont kincstárjegyek időarányos kamata. Összesen 34.289 eFt volt a 2008. február végéig az előző év IV. negyedévre megfizetett és kiszámlázott 5 % jogdíjak, 4.673 eFt a bel- és külföldi jogosítási díjak, 767 eFt a TV jogdíjak összege. Az Artisjus által kifizetett 2007. évi kábel TV és üres kazetta díjak összege 56.350 eFt, a tárgyévi reprográfiai díj 38.047 eFt volt, végezetül.7.444 eFt-ot számoltunk el az év elején számfejtett jogdíjak után felszámított kezelési költségek bevételeként.
A nagyobb galériák fizetési fegyelme továbbra sem javult. A negyedéveket követően rendszeresen figyelmeztetést kellett küldeni az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése, illetve a fizetendő 5 % jogdíj átutalása érdekében.


CÉL SZERINTI JUTTATÁSOK 2007


A HUNGART VMKJT Egyesülete az előző évekhez hasonlóan 8 fő részére alkotói támogatást hagyott jóvá (negyedévente 350 eFt összegben), az éves összes kifizetés 11.200 eFt-ot, a fizetendő EHO 1.232 eFt-ot tett ki.
A meghívott szervezetek pályázataira 6 millió Ft-ot lehetet folyósítani. A felosztási szabályzat alapján szociális célokra 10.715 eFt kiutalás történt. Az ösztöndíjasok kiállításának és a díjátadó rendezvényének költsége 2.455 eFt, egyéb az alaptevékenységgel összefüggő programok költsége 529 eFt volt.
Az Egyesület 1 millió tőkével részesedik a 2000. évben alakult Reprográfiai Társaságban, mely szervezettől 38.047 eF bevételt realizált a tárgyévben.


A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK JUTTATÁSAI


Az elmúlt évben a HUNGART vezető tisztségviselői közül az elnök, az elnökhelyettesek valamint a felügyelő bizottság vezetőjének - elnökség által jóváhagyott – tiszteletdíjára 10.280 eFt-ot fordítottak. Az egyesületi elnökségi tagok szakértői díjának összege 1.460 eFt volt. A kifizetések járuléka 3.131 eFt volt.


Budapest, 2008. április 27.
 

Ugrás a lap tetejére

www.hungart.org l Copyright © 2009 l Minden jog fenntartva KÉSZÍTETTE

Warning: Unknown(): Your script possibly relies on a session side-effect which existed until PHP 4.2.3. Please be advised that the session extension does not consider global variables as a source of data, unless register_globals is enabled. You can disable this functionality and this warning by setting session.bug_compat_42 or session.bug_compat_warn to off, respectively. in Unknown on line 0