P. Szabó Ernő:

Tóth György

Kortárs magyar műalkotásról valószínűleg még soha nem esett olyan sok szó, mint Tóth György fotóművész Emese című fényképéről. A 2007. november 10. utáni napokban még a bulvársajtó címoldalára is fölkerült a cím és az alkotó neve, szakmai körökben pedig azóta is példa és hivatkozás a magas leütési ár, egyben pedig ígéretet is jelent arra vonatkozóan, hogy a kortárs magyar művészetben is összebékíthető a művészi és a kereskedelmi érték, a szakmai megbecsülés és a közönségsiker. Az történt ugyanis a nevezetes napon, hogy a Kieselbach Galéria és Aukciósház árverésén 1,8 millió forintnál ért véget az említett fotográfia licitje.
Ár: 2.500,- Ft
Megrendelés